Ennek az évnek a legmeghatározóbb pontja a spanyolországi költözés volt. A két éves előkészületeknek hála megléphettük a kiköltözést, és február elején repülőre szálltunk a két darab 32 kg-os bőröndünkkel, a két darab 10 kg-os bőröndünkkel, a hátizsákjainkkal, plusz Zoeyval.
Mivel Zoeyt nem lehet fapados replőn szállítani, és Budapest–Alicante között nincs közvetlen járat, így Madridba utaztunk először, ahol megszálltunk, majd onnan vonatoztunk tovább a célállomásra. Sajnos az egyik 32 kg-os bőrönd kereke kitört a repülős utazás során, így már alapból trükkösnek bizonyult az egész átszállás, pláne hogy Madridban a metrónál egyáltalán nincs akadálymentesítés, cserébe nagyon mélyen vannak a járatok. Nem tudom elmondani, hogyan tudtuk felcipelni azt a rengeteg cuccot sérv nélkül. 😄
Arról nem beszélve, hogy Madrid belvárosa vetekszik Lisszabon emelkedőivel, ráadásul még macskaköves is. Mindenesetre ezt az utat sosem felejtem el. Az ideiglenes szállásunkra már csak két kereke volt a szegény bőröndnek, de sajnos nem sokat maradtunk ott, ugyanis penészes volt az egész lakás és bűzlött. Így egészen az esti órákban kellett SOS lakást keresnünk, és újra Uberezhettünk egy másik helyre, ami még aznap este befogadott minket kutyával együtt.
Szerintem sokat elárul a helyzetről, hogy az Uberesek sem tudták felemelni a csomagokat. Elkezdtünk egy új ideiglenes szállást keresni, mert a 150 euró/napos helyünk csodálatos volt, de nem volt fenntartható. Nagy nehezen találtunk egyet, át is Uberoztunk, pakkok cipelése le-fel, le-fel. Szegény Zoey már nagyon ki volt, nem értette az egészet, csak érezte, hogy iszonyúan stresszesek vagyunk. Aztán sikeresen megérkeztünk a valaha volt legőrültebb szállásunkra. Egy főzőstúdió volt, ami közvetlenül az utcáról nyílt, és bárki beláthatott az ajtón, mert azon nem volt függöny.
Teljesen abszurd volt, de a cél a hosszútávú albérletkeresés volt. Ki gondolta volna, hogy az lesz a legnehezebb dolog magyar vállalkozói papírokkal. Hatalmas nehézségek és végelkeseredéseket követően kb. másfél hét alatt, végül sikerült megtalálni a szuper lakásunkat El Campellóban, ami egy nyugdíjas város, alig vannak turisták, nyugis, türelmes, csodaszép.
Amennyire nehezen indult, olyan hirtelen jött össze minden ezt követően. Szereztünk helyi személyi számot (NIE), lakcímet, bankszámlát, rövidesen spanyol egyéni vállalkozók lettünk, lett társadalombiztosításunk, mindenben szerencsénk volt, és gyorsan történtek az események. A magyarországi TB megszüntetésének bonyodalmait viszont nem kívánom senkinek. Értem a spanyol bürokráciával kapcsolatos nehézségekről szóló legendákat, de nem tudsz újat mutatni annak, aki a balkáni diktatúrából jön. Nekünk eddig minden könnyen ment szerencsére a megszokottakhoz képest
Sokan mondták a kiköltözés előtt, hogy új életet fogunk kezdeni. Mivel a vállalkozástevékenysége maradt mindkettőnknél, én ezt egészen addig tagadtam és hárítottam, amíg rá nem jöttem a kőkemény valóságra: itt tényleg mindent elölről kell tanulni.
Nem tudtuk mit, hol és hogyan kell ügyintézni, de ami még furább, azt sem tudtuk, melyik sampon, mosószer vagy higiéniai eszköz lesz jó nekünk. A jól megszokott, bevált márkák itt egyszerűen nem kaphatók. Az Advil vált be a fejfájásra? Szívás, az itt nincs. A negyedik féle kísérleti gyógyszer volt az, ami végül ideális lett. Rengeteg apróságot ki kellett tapasztalnunk, mire újra otthonosan mozogtunk a hétköznapokban. Szóval utólag abszolút egyetértek: ez tényleg egy új élet, hiába csak a lakcím változott.
De minden nehézség ellenére, ami itt fogadott minket az a nyugalom és ítélkezésmentes szabadság. Imádom, hogy itt senki nem akarja megmondani, hogyan élj; nem méregetnek, nem érdekli őket a magánéleted, de ha segítség kell, figyelnek rád és törődnek veled. Itt, ha nem vagy gyors, vagy nem tudod elsőre, mit szeretnél pontosan, senki nem harapja le a fejed, hanem veled mosolyognak és türelmesen várnak.
Ez a kontraszt csap arcon mindenhol: az utcán, a boltban, a postán. Hagynak létezni, de közben figyelnek rád, és azt érzed, hogy számít nekik a mentális és fizikális jóléted. Ez a fajta elemi emberi kedvesség az, amitől még mindig leesik az állam.
Sosem tudtam, milyen beolvadni, és elképesztően jó érzés, hogy nem kell készenlétben állni. Sőt, biztonságban érzem magam nőként is. Itt nincs “szia cica”, nincs füttyögés, nincs a nők feneke után fordulás. De ami a legdurvább, hogy ha mész az utcán, tömegközlekedésen, boltban, nem vagy láthatatlan nőként: ki tudnak kerülni. Elnézést kérnek, ha nem figyeltek időben, hogy útban voltak. Ezen konkrétan BESZ*ROK.
Nyilván itt is él és virul a patriarchátus, de a spanyol feministák még azt is elérték, hogy a női mellbimbó ne legyen szexualizálva, így pontosan annyi fürdőruhában lehetnek a nők a strandon, mint a férfiak. Sőt, ez durva lesz, de itt a férfiak tudják tolni a babakocsit vagy cipelni a gyereket a vállukon hátizsákkal együtt, míg az anyuka keze üres. Persze a gyerek átöltöztetését a parton, a naptejezést, napernyőállítást itt sem tudják sokszor megugrani, inkább ülnek és bámulják a tengert, amíg mindent megcsinál a nő. Vagy a férfi reumatológus négy konyhai törlővel sem tudja a kezemről leszedni az ultrahanghoz használt zselét. 😄 Itt most befejezem, mert ha ez a csap kinyílik egyszer, ember legyen, aki elzárja.
Imádom Spanyolországot, pláne ezt a kis nyugdíjas várost, ahol öt percre lakunk a tengerparttól, ami soha nem zsúfolt, és ha ez nem lenne elég, van egy szuper cuki medencénk is a kertben.
Agyaltam rajta, hogy mi lett nehezebb attól, hogy itt vagyunk, de semmi nem jutott eszembe. Itt nem finomak a fűszerek, úgyhogy ha Magyarországon járok, biztosan bevásárolok. Nagyjából ennyi. Nehéz jó fűszert találni.
Izgalmas élmény volt vendégül látni a családot és a barátokat az elején. Rengeteg helyre mentünk velük, a végére már pontosan tudtam bizonyos építmények történelmi hátterét, ismertem a legjobb fotós spotokat. De egy idő után átfordult bennem valami. 60+ nap vendéglátás után valami elszakadt. Semmi másra nem vágytam, csak egy vendégségmentes időszakra, amikor nem kell más után takarítani, nem kell azt csinálni, ami másnak jó, hanem azt csinálhatom, ami nekem jó.
Teljesen abszurd, hogy idén már 6-7-szer voltam a Santa Barbara várban, Alicante legnagyobb látványosságánál, de Ivettel egyszer sem sikerült kettesben feljutnunk. Vagy ott van Benidorm: hányszor álltam a legcsodálatosabb kilátónál, de egyetlen képem sincs magamról, mert mindig másokat fotóztam.
Szóval sajnos túlzásba estünk ezzel a vendéglátósdival. Hiába voltak kedvesek és szeretetteljesek a vendégek, a végére megfulladtunk. Két hét munka, két hét vendégség plusz az előkészületek, így telt el az első év. Muszáj volt változtatnunk a szabályokon és szigorítanunk, mert ez a tempó pont azt vette el, amiért kiköltöztünk: a saját nyugalmunkat.
Sokan azt hihetnék, hogy a tengerparti háttérrel minden pikk-pakk megy, de az igazság az, hogy lassabban haladtam, mint valaha. A két hét munka, két hét vendégség ritmusa nem engedte meg azokat a mély, fókuszált sprinteket, amikhez Magyarországon hozzászoktam.
Ráadásul rájöttünk, hogy a szieszta a legjobb dolog a földön. Amikor mindenki elmegy pihenni, kiürül a kerti medence és a tengerpart is. Ahogy az óra elütötte a 13:00-át, mi már fürdőruhában, napernyővel a kezünkben álltunk az ajtóban. Kifejlesztettük a 15 másodperc alatti átöltözés művészetét. A bökkenő csak az volt, hogy a kétórás pancsolásból visszatérve tulajdonképpen soha többé nem tudtunk leülni dolgozni. Így amit megcsináltunk 13:00-ig, az készült el aznap.
Nem akartam mindenáron rohanni. Nem akartam csak azért letudni a dolgokat, hogy gyorsabban elérjem a célokat, miközben ott várt a part és a jó idő. Ez a helyzet kényszerített rá, hogy csak arra fókuszáljak, ami igazán számít: a Bázisolók támogatására és a stratégiai építkezésre.
Bár a tervezett számokat nem értem el, hiszen két nagy kampányt is egyszerűen elengedtem, helyette valami sokkal fontosabbat tettem: fenekestül felforgattam a Bázist. Butítottam az eddigi rendszeren, kevesebb felesleges szabadságot hagytam a tagoknak, hogy mindenki a lehető legrövidebb idő alatt kiépíthesse a saját, kiszámítható bevételt termelő rendszerét és egyszerűsítettem az életüket is a döntési lehetőségek szűkítésével.
És mi történt? Giga durván megindultak.
Sikert sikerre halmoznak, mert végre nem vesznek el a lehetőségek között és könnyen követik a tűpontos folyamatokat és haladnak. Olyan sikersztorik születnek hónapról, hónapra, hogy csak kapkodom a fejem. Annyira büszke vagyok rájuk.
Amikor megteremtettem a Bázist, egy teljesen új teret, ahol átadom a tagoknak az összes tapasztalatom, hogy minél rövidebb idő alatt szabadságuk legyen időben, pénzben és döntésekben….akkor még nem sejtettem, hogy mivé fogja kinőni magát az egész.
Nem sejtettem, hogy ha egy biztonságos térben a megszokott szabályoktól eltérően lehet működni és viselkedni, az milyen lavinát indít el. Mi történik akkor, ha rivalizálás helyett összefogás van? Ha ítélkezés helyett befogadás? Ha összehasonlítás és versengés helyett a közös ünneplés a normális? Mi történik akkor, amikor nem kell szégyenkezni, ha valami nem sikerült, mert tudjuk, hogy a hibázás a tanulás része?
Vagy amikor valami nagyon jól sikerül, és nyugodtan “dicsekedhetsz” vele, mert itt nem irigységet vált ki, hanem tapsot és gratulációt. Egy idő után észrevettem, hogy valami megváltozott a levegőben. A tagok összefogtak, segítik és tolják egymást előre.
És itt jöttem rá arra, hogy a Bázis valójában sokkal nagyobb lett annál, mint amit eredetileg terveztem. A Bázisolók működése, hozzáállása, energiája megváltozott, és már nemcsak csendben dolgoznak, haladnak a háttérben. Ahogy fejlődnek, ösztönösen húzzák magukkal a többieket is. Megtartják egymást. Bátorítják az újakat.
Egy olyan vállalkozói mozgalommá, ahol:
1️⃣ Kitörünk a munkahelyteremtő, 0–24-es robotoló üzemmódból, és szabadságot teremtünk magunknak időben, pénzben és döntésekben.
2️⃣ Mindannyian különbözőek vagyunk, de ugyanarról a startmezőről indulunk, és ugyanaz a célunk, hasonló akadályokon át, ugyanazon az úton haladunk.
3️⃣ Nem azokhoz az asztalokhoz próbálunk beférkőzni, ahol mások mondják meg, ki ülhet le és egymást kell letaposni érte, hanem új asztalt építünk, ahol minden női vállalkozónak helye van és egymást támogatva emelkedünk fel.
Egyre többen döntünk úgy: nem akarunk beleragadni abba a működésbe, ami felőröl, és inkább együtt építjük ki a saját vállalkozói szabadságunkat.
És idén egy másik régi álmom is testet öltött: elindult a Delejes Podcast. Ez a csatorna lett az a hely, ahol végre nem csak tanítok, hanem mély, tabudöntögető beszélgetéseket folytathatok más vállalkozókkal. Bár a publikálással, a fókusz miatt néha lemaradásban voltam, az alapokat letettem, és a visszajelzések alapján pont erre az őszinteségre volt szükségetek. Abszolút elégedett vagyok.
A Bázisolókkal idén több személyes találkozóm is volt, de a csúcspont egyértelműen az egész napos csapatépítőnk volt. Ott jöttem rá, hogy nem csak ülni és beszélni akarok: együtt akarok csinálni dolgokat a közösséggel. Ez a típusú közös élményteremtés lett az új etalonom, és a jövőben minden találkozót így szeretnék szervezni.
Kisvasutaztunk, sétáltunk, közös Reels videókat forgattunk, és közben elképesztő jókat beszélgettünk. Egy egész napos program volt, ahol mindenkivel jutott egy kis idő kapcsolódni és sokat nevetni. Imádtuk minden percét! Ezek az élmények kötnek össze minket igazán; ennyi impulzust online szinte lehetetlen összeszedni, ezért is tartom különösen fontosnak, hogy néha kiszakadjunk a képernyők elől.
De nemcsak élőben, hanem online is oltári jók voltak a Bázisolók idén! Elképesztő látni azt az erőt, ami a csoportban van: segítik egymást, ötletelnek, javaslatokat adnak a másiknak. Nincs ítélkezés, nincs a másik sarazása, mindenki emeli a másikat. Csodálatos egy ilyen közeghez tartozni.
Az egyik kiemelt kedvencem, hogy elindultak a Megvalósító Pajtások, és a Karácsonyi Képeslap Manógyár is, így a digitális világon túl kézzelfogható kedvességgel, kézzel írt lapokkal lepték meg egymást a tagok a postaládákban. Látni, ahogy a rendszerépítők a monitoron innen és túl is ilyen mélyen kapcsolódnak, az év egyik legjobb érzése volt.
A minap eszembe jutott, hogy a 90-es évek végén mennyi időt töltöttem építkezős számítógépes játékokkal. Csak azt a típust szerettem, ahol hotelt, vidámparkot vagy kaszinót kellett építeni. A nagy megnyitó után pedig órákig csak ültem és figyeltem az embereket: kinek hogy tetszik a rendszer, mennyire gördülékenyen tud benne működni, indent megad-e nekik, mit hiányolnak. Csak figyeltem és optimalizáltam.
Rájöttem, hogy most is ugyanezt csinálom, csak a való életben. A felépített rendszerben terelgetem a vállalkozókat, és figyelem a sikereiket, a reakcióikat. Fontos, hogy lássam a haladásukat. Optimalizálok, segítek, játékosítok beszélgetek velük. A célom az, hogy minél gyorsabban elérjék azt, amit együtt kitűztünk: egy skálázható, ismétlődő bevételt termelő rendszert egy transzformációs programmal.
Őszintén szólva, nem tudnék magamnak ennél jobb életet kitalálni. 2025 nem a sprintekről szólt, hanem arról, hogy a rendszerem a tengerpartról, sziesztaidőben is stabilabb és hatékonyabb, mint valaha.
Ami az egészségemet illeti: alakul, de a speciális biológiai terápia még várat magára. Viszont a spanyol klíma és a stresszmentesebb környezet láthatóan és érezhetően jót tett. Van egy kifejezetten jópofa változás: sokkal jobb lett a szaglásom. Sokkal messzebbről megérzem az illatokat és a szagokat, mint eddig. Utánanéztem, és kiderült, hogy a tiszta, sós tengeri levegő ezt teszi az emberrel – nagyon élvezem ezt az új szuperképességet! 🙂
Ami viszont nehéz, hogy a CrossFitről azóta is álmodok. Sajnos még nem találtam meg azt a sportot, ami ezt pótolni tudná ideiglenesen. Próbálkozom a vízzel, de amit csinálok, azt nem nevezném klasszikus úszásnak, inkább csak uszikázásnak, nem bírom még elég ideig. A sport terén még keresem az utam, de a tenger közelsége legalább lehetőséget ad a kísérletezésre.
Bár az utazás a mindenem, idén csak egy 10 napos Portugál nyaralást engedtünk meg magunknak, hiszen az év többi napján, mi nyaraltattunk másokat, illetve Magyarországra lmentem 3x a Bázisolókhoz. Azonban Portugáliában Sintra környékén rátaláltunk egy olyan helyre, ami után percekig csak kerestük a szavakat. Ez a Palácio de Monserrate. 💚 Nem véletlen, hogy többen is a földi paradicsomként emlegetik: ez a hely egy olyan mikrooázis, ahol az ember tényleg megkérdőjelezi, hogy Portugáliában van-e még, vagy valahogy átteleportálták Dél-Amerikába vagy a Távol-Keletre.
(Nézd csak meg a fejem, úgy virul, mint akit beleraktak egy befőttbe. Nem tudtam letörölni magamról az ámulatomat.)
A palotát körülvevő hatalmas parkba a világ minden tájáról hoztak növényeket, és az egészet átszövi egy természetes vízesés, meg egy kis folyó, ami végigfut a kerten. Maga az épület pedig lélegzetelállító: tele van mór és indiai hatásokkal, olyan finom kőfaragásokkal, mintha az egész falat csipkéből fonták volna. Annak ellenére, hogy ez a hely mindig is tehetős magánszemélyek tulajdonában állt, nem a hivalkodásról szól, hanem egy olyan tökéletes világ megteremtéséről, ami teljesen elszigetel a külvilágtól. Életem egyik legnagyobb élménye volt itt sétálni. Biztosan vissza fogunk ide még jönni.
Viszont amint beértünk Lisszabonba, a város szívébe, valami megváltozott. Hiába a gyönyörű épületek, sokszor nem éreztük magunkat biztonságban. Ott, a lüktető cityben jöttem rá, mennyire hozzászoktam és mennyire szükségem van a spanyol kedvességre, a törődésre és arra a bizonyos „élni és élni hagyni” felfogásra. Milyen sokat számít, hogy nincs összesúgás és szúró tekintet mindenhol.
Talán ez ez okozta életem első igazi honvágyát. Hiányzott El Campello nyugalma, az emberek türelme, és az az érzés, hogy nem kell készenlétben állnom az utcán, hogy mi fog történni. Ott, Lisszabonban értettem meg igazán: Spanyolország nem csak egy állomás az életemben, hanem az otthonom.
Mivel tavaly a költözés előkészületei miatt elmaradt az igazi ünnepi hangulat, idén mindent be akartam pótolni. Már november 1-jén kikerültek a dekorációk, fényárban úszott a lakás. Szerencse, hogy így tettem, mert a december minden volt, csak békés nem.
Az extra pörgős hónap végén, pár nappal karácsony előtt Zoey szívbillentyűje feladta a szolgálatot. Rohantunk a sürgősségire, ahol hat órán át küzdöttek az életéért. Az egész hetünk azzal telt, hogy az orvosokkal közösen próbáltuk stabilizálni az állapotát. Sikerült, de a lelkünket kiszaggatta a folyamatos aggódás. Ez a hét kegyetlenül valódivá tette a gondolatot, hogy egyszer el kell búcsúznunk tőle.
Nehéz idők állnak előttünk a kicsi szíve miatt, és bár most velünk van, ez a karácsony nem a bejgliről, hanem az életéért való háláról szólt. De ha már a bejlignél tartunk…készítettem utólag vegan bejglit. Nos, azt hiszem ez a kép mindent elmond és tökéletesen tükrözi a lelkivilágom a történtek után.
+100 szabad vállalkozó: A legfőbb célom, hogy jövőre száz új embernek vállalkozónak segítsek megteremteni a kiszámítható, biztonságos bevételt és működést – úgy, hogy közben szabadságuk is lesz mellette.
Podcast és tabudöntögetés: Nagyon ráfekszem a havi több Delejes Podcast epizódra. Imádom ezt a formát, ahol őszintén, tabuk nélkül beszélgethetünk más vállalkozókkal. Az elmúlt évben 12 adást már felvettem, de a fókusz miatt a publikálásuk elmaradt, 2026-ban ezek végre kikerülnek a vágóasztalról.
Bázis Tábor Alicante mellett és az első Gála: Május végén itt, nálam Spanyolországban lesz az első 4 napos Bázis Tábor! Oltári erős lesz a tengerparton, a “valóságtól” messze, dobozon kívül ötletelni a vállalkozásunkról. Ősszel pedig megrendezzük az első Bázis Díjátadó Gálát a végzősöknek, már most izgulok, ha rágondolok!
Spanyol kalandok hármasban: Szeretnénk felfedezni az országot, belföldi hosszú hétvégékre menni hármasban Zoey-val. Nincsenek óriási elvárásaim: csak városnézés, sok közös pihenés és mindenekelőtt stabil szívverések.
Visszatérés a Crossfithez: Ismét reménykedni tudok benne, hogy jövőre a sokízületi gyulladásom végre tökéletesen szinten tarthatóvá válik, és újra beléphetek a terembe. Sok sikert kívánok magamnak ezen a téren is, mert nagyon hiányzik az a típusú mozgás!
Ez az év megerősített ismét a legfontosabb dolgok fókuszban tartásáról és az optimalizálás fontosságáról.
Idén kénytelen voltam elengedni kampányokat és félretenni a frissen indított Podcastet, hogy a Bázisra és a saját mentális jólétemre fókuszáljak.
Spanyolország megtanított arra, hogy a “mañana” életérzéssel, hogy munkaidőben is ki tudjak kapcsolni pillanatok alatt és élvezzem azt amim van, benne tudjak lenni a jelenben lelkiismeretfurdalás nélkül. Idén sokkal tisztább fejjel tudtam stratégiai döntéseket hozni.
Megtapasztaltam, hogy a környezetváltozás nemcsak a hangulatomat, hanem a munkám minőségét is meghatározza. A téli depressziót megértem, hogy nem ismerik errefelé az emberek, meseszép napsütéses, enyhe a tél. Ha ezt megírtam, megyünk is a strandra napozni. Imádom.
2025 megtanított arra, hogy a kőkeményen optimalizált rendszerek mellett az élet bármikor be tud dobni egy olyan váratlan fordulatot, ami azonnal mindent átír.
Hálás vagyok a spanyol nyugalomért, a Bázisért és a közösségért, és legfőképpen azért, hogy Zoey még mindig itt szuszog mellettünk.
Jövőre kevesebb vendéget, több spanyol kalandot, és talán, ha a sors is úgy akarja, azt a +2 kampányt kívánok magamnak.
Akkor jelentkezz az ingyenes Ismétlődő és skálázható bevétel workshop-sorozatra, ahol lépésről-lépésre végigmegyünk azon, hogy hogyan lehet ezt nálad is megvalósítani. Még akkor is, ha most azt gondolod, hogy nálad ez lehetetlen.
Hidd el, hogy mindenki pontosan ezzel az aggállyal érkezett és közülük jó néhányan már egy évre előre tudják, hogy mennyi lesz minimum a bevételük és ezt csak folyamatosan növelik a jövőben.
Mindannyian jártunk már Starbucks®-ban vagy legalább hallottunk róla. Sorbanállás közben megfigyelted már, hogy szinte senki nem rendel kis méretű kávét? Ez nem véletlen! Egyszerű de nagyszerű stratégiát alkalmaznak, amit mi is könnyedén beépíthetünk a saját vállalkozásunkba.
Nézzük meg együtt, hogy építi fel a Starbucks® az árait:
Mi az, ami rögtön szembetűnik ezt látva? Hát az, hogy mindössze 100 Ft a különbség a méretek között. Ez az a pont, ahol a legtöbben azt gondoljuk: “Ha csak ennyi a különbség az semmiség, kérem a nagyobbat!”
Amikor csak 100 Ft-tal kell többet fizetnünk, az agyunk nem lát benne nagy kockázatot. “Csak” 100 Ft – és máris a nagyobb méretnél vagyunk.
Nézzük meg a számokat:
Azt üzeni, hogy minél nagyobb méretet választunk, annál jobban járunk. Ki ne szeretne minél jobban járni?
A Grande (közepes) méret tűnik a “normál” választásnak. Nem túl kicsi, nem túl nagy – épp ideális. A Starbucks® ezzel gyakorlatilag újradefiniálta, hogy melyiket tekintsük alap méretnek. Ezen felül a Venti (nagy) tűnik a legjobb választásnak.
Vegyünk egy példát! Tegyük fel, hogy online tanfolyamot vagy coaching programot kínálunk:
❌ Rossz példa (túl nagy különbségek):
✔️ Jó példa (Starbucks® módszer):
A második verzióban sokkal könnyebben választják majd az ügyfelek a nagyobb csomagot. Mert “Ha csak ennyi a különbség, kérem a nagyobbat” alapon inkább azt választják, ahol többet kapnak a pénzükért, ha nem sokkal drágább.
🤏 Az árkülönbség legyen olyan alacsony a csomagok között, hogy ezt váltsa ki: “Csak ennyi a különbség?”
➕ Minden magasabb szint tartalmazzon érezhető többletértéket
⭐ A középső opció legyen érezetően a “normál” választás
🎁 Az alapcsomag is legyen értékes önmagában, ne csak “szellem termékként” készítsük el.
Válassz ki egy szolgáltatásod/terméked és készíts hozzá csomagokat a Starbucks® árazási stratégiát alkalmazva.
Ha bejött, gyere vissza és hagyj egy kommentet!
Töltsd le ingyenesen a “Hogyan kérj el magasabb árat a szolgáltatásodért?” tananyagot az áremelés kalkulátor táblázattal.
Ez segít magabiztosan kommunikálni az új áraidat úgy, hogy az ügyfeleid továbbra is téged válasszanak!
Ez az év egy igazi hullámvasút volt számomra, tele kihívásokkal, sikerekkel és felejthetetlen élményekkel.
Ezt az évet egészségügyi kihívásokkal kezdtem. Januártól egész évben orvosról orvosra jártam, hogy kiderítsem, miért van az összes ízületem begyulladva, miért vagyok lázas és miért nem tudok szinte mozogni sem. A magas gyulladás és láz miatt szinte egész nap csak aludtam. Még pisilésnél is segítségre volt szükségem, mert egyedül nem tudtam felállni. Az egyik legnehezebb időszakomként tekintek vissza erre. A mai napig küzdök az üdítős palackok kinyitásával.
Különösen fájdalmas volt, hogy fel kellett hagynom a CrossFittel, ami eddig az életem szerves része volt. Heti 8 órát töltöttem a teremben minden munkanap után, és egyik napról a másikra el kellett engednem ezt az egészet. A mai napig álmodom az izzadós pajtásokkal ahogy az életünkért küzdünk a teremben. Hiányzik a közösség, ami körülvett. Ez nem csak egy edzésforma elvesztése volt, hanem egy szuper jó közösségé is.
Az év második felére sikerült diagnosztizálni a betegségem: sokízületi gyulladás (reumatoid artritisz). Ez egy autoimmun betegség, így már könnyebb volt dolgozni vele, elkezdték célzott terápiával kezelni kisebb-nagyobb sikerrel. Mindeközben a túlélés jegyében szteroiddal tömtek az orvosok, amit sajnos még mindig nem tudtam letenni, viszont ennek köszönhetően fel van puffadva a fejem, alig maradt hajam és felborult az egész hormonháztartásom.
Nem volt könnyű elfogadni az arcomon látható változásokat, és továbbra is kamerák elé állni. De ezen is áthúztam magam, hiszen tele van a Delejtű feed pufi fejű Jenniferrel. Szerencsére a beszélőkém és mondanivalóm maradt a szokásos, így az ego harcomat kellett csak megvívnom ilyen téren.
Az autoimmun betegségekről úgy hírlik, hogy negatív érzések elfojtásából erednek javarészt. Így pszichológushoz fordultam irányítottan ezzel a témával, így elindulhatok a negatív érzések kinyilvánításának, megélésének újratanulásának, a régi minták letanulásának rögös útján. Már nagyon várom a változást, annak ellenére, hogy hosszadalmas és nagy munka lesz.
Nehéz volt ebben az állapotban a mindennapi teendőimet is ellátni, nem hogy egy új vállalkozást elindítani. De minden nap sikerült erőt vennem magamon és belekezdtem a Delejtű megalkotásába a már előre megírt tervek alapján januárban, közben sikeresen eladtam a Leden kerti dekor webáruházam.
Érdekes élmény volt úgy vállalkozást építeni, hogy nincs csapat, nincs kinek delegálnom a feladatokat. Amikor egy új projektet terveztem, már egyből elkezdtem fejben listázni, hogy miket fogok delegálni. És akkor jött a hidegzuhany, hogy ja nem, ezt most mind én fogom megcsinálni.
Belekényelmesedtem az elmúlt években, hogy csapattal dolgoztam a vállalkozásaimban, ezért most különösen nehéz volt minden feladatot egyedül ellátni. A Delejtű még nem tart azon a szinten, hogy biztonságosan el tudjon tartani csapattagokat, bármennyire is könnyített volna, hiszen ez az év a rendszerek megalkotásáról, automatizmusok kialakításáról, termékfejlesztésről és stratégia megalkotásáról szólt.
A Delejtű felépítése után egyre erősebb vágyat éreztem arra, hogy egy igazi közösséget is létrehozzak, ahol a vállalkozók nemcsak támogathatják egymást, osztozhatnak a tapasztalataikban, és együtt nőhetnek, hanem egy olyan rendszert is megismerhetnek, ami kiszámítható bevételt és szabadabb életet biztosít. Így született meg a Vállalkozásépítő Bázis Facebook csoport.
6 hónapig ingyenesen csatlakozhatott hozzá bárki, hogy belekóstolhasson a Bázis hangulatába, és megismerhesse a módszereimet. A csoport fő fókusza az volt, hogy rávilágítson a betonbiztos alapok hiányára, amiket ki kell építeni a hosszú távon is kiszámítható bevételű vállalkozáshoz. Havi rendszerességgel osztottam meg új tananyagokat és feladatlapokat, hogy segítsem a tagokat a megvalósításban.
Azt szerettem volna, ha a vállalkozók egy biztonságos és inspiráló térben éreznék magukat, ahol bátran kérdezhetnek, és őszintén megoszthatják a gondolataikat. És úgy tűnik, sikerült!
Szeptember végén elindult a Bázis előfizetői klub nyitókampánya, és hatalmas boldogsággal töltött el, hogy 56 Bázisoló csatlakozott. A legtöbben azóta is a klub tagjai, és ez hihetetlenül motiváló számomra látni, hogy egyre több sikerről számolnak be.
Még csak pár hónap telt el a nyitás óta, de már így is rengeteg fejlesztés történt a tervezettekhez képest, hála a proaktív Bázisolóknak. Annyira imádom a Bázist, a Bázisolókat.
Hiszek az együttműködésben és a stratégiai partnerségben. Idén több vállalkozót is megkerestem, hogy nyitottak lennének-e együttműködésre, és jó néhányan hasonlóan gondolkoznak erről, mint én. Így 2025-ben biztosan több helyen is említeni fogjuk egymást, vagy készülnek közös projektek. Nagyon várom, hiszem, hogy közösen sokkal hatékonyabbak vagyunk, mint egyedül.
A jutalékos rendszereket is imádom, így alakult az is, hogy júniustól egy olyan hirdetéskezelő alvállalkozó csapattal dolgoztam, akik fedezték a hirdetési költségeimet, cserébe jutalékot kértek a bevételből. Ezt a módszert fél év elteltével elkaszáltuk, mert túl sok tényezőt kellett volna változtatni, hogy mindenkinek jó legyen.
Viszont egy érdekes konstrukció volt, szerintem van létjogosultsága annak, ha nem fix összegért dolgoznak a csapatban, hanem teljesítmény alapján. A Ledenben ez jól működött minden területen, még az ügyfélszolgálatnál és a komissiózóknál is.
Voltak napok, mikor csak az ágyban szenvedtem, ebben az időszakban elkezdtem belevetni magam az AI képkészítésbe, videókészítésbe, szövegírásba, és azóta rendszeresen az életem része maradt ezekkel az eszközökkel való munka. Oda vagyok ezért a technológiáért. Ekkor született meg többek közt SuperJennifer és a piros cippelős Jennifer Kansasből.
Amikor már kicsit jobban lettem, Joe Navarro előadásán és workshopján is részt vettem. Nagyon sok hasznosat tanultam a nonverbális jelekről, többek között azt is, hogy milyen negatív érzéseket kelt az emberben, ha a mutatóujjunkkal felé mutatunk. Érdekes megfigyelni, hogy hányan mutogatnak ránk a promóciós videójukban vagy fotóikon – alig van kivétel. Figyeld meg magadon, hogy milyen érzéseket vált ki benned, ha egy ember ujjal mutogat rád. Szuper érdekes trip lesz, elképezelhető, hogy behúz kevésbé szép gyerekkori emlékeket is.
Mindeközben elképesztően durva homofóbia van a levegőben, amióta megjelentek a gyűlöletkeltő plakátok az országban. Nem tudunk úgy kimozdulni, hogy megússzuk az odakiabálást, felénk köpködést, fenyegetéseket. Amikor már nem volt kedvünk sem elmenni otthonról, mert nem bírt volna el a lelkünk még egy atrocitást, elhatároztuk, hogy megsürgetjük a spanyolországi kiköltözésünket.
Az év egyik legnagyobb változása a költözés előkészítése volt. Arra a döntésre jutottunk, hogy eladjuk a belvárosi Airbnb-t, és lakás vásárlására fordítjuk az árát kint. Ez sikeresen a tervek szerint alakult eddig, a lakás eladva, csak bánom, hogy nem váltottam át euróra azonnal, olyan magasnak éreztem azt a 398 Ft-os árfolyamot szeptemberben. Ez most, 3 hónappal később abszurdnak hangzik a 415 Ft-os folyamatosan emelkedő árfolyam mellett.
A nehézségek és a munka mellett persze szükség volt egy kis kikapcsolódásra is. Volt szerencsénk eljutni több országba idén is. A Crossfit mellett a másik kedvenc hobbim az utazás. Ez szerencsére nem maradt ki az életemből 2024-ben sem.
Ellátogattunk Görögországba, egy apró kis városkába: Lefkadába. Itt autót béreltünk, és az összes strandot végigjártuk, sikerült eljutnunk Európa legszebb strandjára is. Nem vagyok ez a strandolós típus, de itt olyan színű volt a víz, hogy ennek ki tud ellenállni?!
Ez a nyaralás a semmittevésről és a pihenésről szólt leginkább. Biztos voltam benne, hogy unni fogom, mert inkább a barangolós típusú utazó vagyok, de nagyon jól jött ez a típusú lazítás.
Kiruccantunk Spanyolországba is, hogy kiválasszuk, hova költözzünk pontosan. A kinézett város környékét bejártuk keresztül-kasul és sikeresen megszületett a döntés: Jövünk Alicante!
Összességében szerintem Spanyolország csodálatos, oda vagyok érte. A közvetlenségük talán a legközelebb áll az amerikaiakéhoz. De ideje az angol mellé egy újabb nyelvet felszednem, hogy tudjak egy jó zabtejes lattét kérni a kávézóban.
eSpanyolországban nem tudjuk, hogy Zoeyra ki fog tudni vigyázni, így kihasználtuk a privilégiumainkat, hogy most még a nagyi tud vigyázni rá, így az évek óta dédelgetett álmunkat gyorsan beiktattuk.
Hello London!
Ebből a legemlékezetesebb számomra a londoni Warner Brothers Studio tour. Ohh wooww! Ez annyira elképesztő élmény volt, hogy erről egy külön blogcikket is írhatnék. Csak annyit tudok mondani, hogy ha valaha gondolkoztál rajta, hogy elmenj-e: ne gondolkozz, csak csináld!
Imádom Londont, annyira diverse, színes és életteli. Most voltam negyedik alkalommal, de még mindig elvarázsol és alig várom, hogy újra visszatérhessek.
Ez az év megtanított a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség fontosságára. A betegségemmel való küzdelem mellett sikerült új készségeket elsajátítanom és fejlesztenem a vállalkozásomat. Az AI technológiákkal való ismerkedés és az online közösségépítés tapasztalatai megerősítettek abban, hogy a folyamatos tanulás és fejlődés kulcsfontosságú.
A spanyolországi költözés előkészítése pedig rámutatott, hogy néha a legnagyobb kihívások vezetnek a legizgalmasabb lehetőségekhez. Bár 2024 tele volt nehézségekkel, minden akadály egy-egy tanulási lehetőséget rejtett magában. Bizakodva és új energiával tekintek a jövőbe, készen állva az új kihívásokra és lehetőségekre, amelyeket 2025 tartogat!
Január 6-án, 10:00-13:00 között tartok egy ingyenes Megvalósító műhelyt, ahol együtt készítjük el az egész éves marketing kampányterved.
Ez nem egy szokásos előadás lesz – három óra alatt, gyakorlati példákon keresztül végigmegyünk a teljes tervezési folyamaton és úgy fogsz távozni, hogy a kezedben lesz az egész éves kampányterved.
Ha szeretnéd előre látni, hogy pontosan mikor mi lesz a teendőd és honnan érkezhet extra bevételed 2025-ben, akkor várlak az ingyenes műhelyen:
A minap egy vállalkozó barátnőmmel beszélgettem arról, hogy miért van nyáron a legtöbb helyen uborkaszezon. A vállalkozók többsége ilyenkor panaszkodik, hogy alig van munka, az emberek nem akarnak költeni, és mindenki csak a nyaralásra koncentrál.
De vajon miért van ez így? Miért alakult ki ez a nyári pangás és mit tehetünk ellene vállalkozóként?
Ha belegondolunk, már páréves korunk óta arra szocializálnak minket, hogy nyáron nyári szünet van, nem kell tanulni, csak lazítani. Ez a minta mélyen bevésődik az elménkbe, és még akkor is hatással van ránk, amikor már rég nem gyerekek vagyunk.
A munkahelyeken is hasonló a helyzet. A legtöbb szabadságot nyáron veszik ki az emberek, karácsony mellett. Ez teljesen érthető, hiszen ki ne vágyna egy kis kikapcsolódásra a meleg nyári napokon?
Hiába nem vagyunk már gyerekek vagy alkalmazottak, a tanult minták megmaradnak. A nyár a lazítás időszaka, és ezt a gondolkodásmódot nehéz megváltoztatni.
Ez a vállalkozókra is hatással van, hiszen az ügyfelek ilyenkor kevésbé aktívak, kevésbé fogékonyak az új dolgokra, és kevésbé hajlandóak költeni.
Ahelyett, hogy hagynánk, hogy az uborkaszezon lelassítson minket, fordítsuk a hasznunkra! Itt az idő, hogy a vállalkozásaink fejlesztésére koncentráljunk, és felkészüljünk az őszi rohamra.
1️⃣ 🤖 Termékfejlesztés:
Van egy ötletünk egy új termékre vagy szolgáltatásra? Vagy szeretnénk továbbfejleszteni a meglévőket? Az uborkaszezon tökéletes időszak arra, hogy ezeken dolgozzunk, és mire beindul az ősz, már készen álljunk az új ajánlatokkal.
2️⃣ 📣 Szakértői márkaépítés:
Használjuk ki a nyarat arra, hogy szakértőként pozícionáljuk magunkat a piacunkon! Írjunk blogcikkeket, készítsünk videókat, tartsunk webináriumokat, és osszuk meg a tudásunkat a közönségünkkel.
3️⃣ 🤝 Networking:
Nyáron több időnk lehet arra, hogy részt vegyünk szakmai rendezvényeken, konferenciákon, és új kapcsolatokat építsünk. Ezek a kapcsolatok később értékes üzleti partnerekké válhatnak.
4️⃣ 🧠 Tanulás és fejlődés:
Olvassunk szakmai könyveket, végezzünk online kurzusokat, és fejlesszünk új készségeket. Az uborkaszezon remek alkalom arra, hogy bepótoljuk a lemaradásainkat, és felkészüljünk a következő kihívásokra.
5️⃣ 🧘♀️ Pihenés és feltöltődés:
Ne feledkezzünk meg a saját pihenésünkről sem! A nyár a feltöltődés időszaka, és nekünk is szükségünk van rá, hogy újult erővel vágjunk neki az őszi szezonnak.
Az uborkaszezon nem kell, hogy a stagnálás időszaka legyen. Ha okosan használjuk ki ezt az időt, akkor a vállalkozásaink még erősebben térhetnek vissza ősszel.
Csatlakozz a Vállalkozásépítő Bázishoz, és használd ki az uborkaszezont arra, hogy a vállalkozásod még erősebbé váljon!
Ha szeretnél egy olyan közösséghez tartozni, ahol szakértői segítséget, inspirációt és támogatást kapsz a vállalkozásod fejlesztéséhez, csatlakozz a Vállalkozásépítő Bázisához.
Érdekes dologra lettem figyelmes a Gmail fiókomban. Nincs a feladók mellett szinte sehol fotó, csak a Gmail alapbeállítása, azaz a feladó kezdőbetűje.
Van lehetőség beállítani képet a feladóhoz, még akkor is, ha az egy egyedi email cím, ami a domain nevünkhöz tartozik.
Eléggé látványos a bejövő mappában az az e-mail, aminél ennyire szembetűnő a különbség. Szinte biztos, hogy javítja a megnyitási arányt, ha egy mosolygós arc van a levél mellett a többi ABC betűhöz képest.
Csak mobilnézetben működik, de a felhasználók 80%-a mobilról olvas emaileket.
Jöhet a step-by-step tipp? 
Nyissuk meg a myaccount.google.com oldalt és jelentkezzünk be a “A Google-fiók megnyitása” gombra kattintva.
Vagy jelentkezzünk át abba a Gmail fiókunkba, amely kezeli a márkánkhoz tartozó egyedi e-mail címünket.
A bejelentkezést követően, kattintsunk a baloldali menüben a Személyes adatok menüpontra.
Az Alapvető adatoknál, ellenőrizzük, hogy azt a profilképet látjuk-e, amit a vállalkozásunkhoz használt e-mailek mellett szeretnénk látni. Amennyiben nem, módosítsuk a képre kattintva. Fontos, hogy a képnél az legyen beállítva, hogy: Mindenki láthatja.
Ha ezzel kész vagyunk, görgessünk lefelé, amíg meg nem találjuk a Kapcsolattartási adatokat, itt kattintsunk az “E-mail” opciónál a nyilacskára.
Görgessünk ismét lefelé, amíg meg nem találjuk a Kapcsolattartási e-mail-cím blokkot. Itt állítsuk be a vállalkozásunkhoz tartozó hivatalos e-mail címet a nyilacskára kattintva.
Görgessünk ismét lefelé, amíg meg nem találjuk a Másodlagos e-mail-címek blokkot. Itt kattintsunk a “Másodlagos e-mail-címek kezelése” gombra.
Görgessünk a legutolsó lehetőséghez, a Saját e-mail-címek blokkhoz. Itt kattintsunk a “Névjegy oldalon található e-mail-címek kezelés” gombra.
Itt bizonyosodjunk meg róla, hogy a névnél és profilképnél be van állítva mindenhol, hogy bárki számára láthatók az információk.
Illetve a Kapcsolattartási adatok blokknál is mindegyik e-mail címnél bárki számára látható opció legyen beállítva.
FONTOS: A kapcsolattartási adatok blokkban szerepelnie kell a vállalkozáshoz tartozó e-mail címnek, ha nincs ott, akkor kattintsunk a “Névjegy hozzáadása” gombra.
Kattintsunk az “E-mail cím hozzáadása” gombra és írjuk be a vállalkozáshoz tartozó e-mail címet és jelöljük be, hogy Bárki láthatja, majd mentsük.
Megmutatom, hogyan mondhatjuk le Gemini Advanced előfizetésünk pár lépésben. Minden esetben ugyan úgy járunk el, legyen az egy meglévő előfizetés vagy az ingyenes próbaidőszak lejárta előtti szolgáltatás lemondás.
A Gemini Advanced előfizetés magában foglal egy Google One AI Premium előfizetést is, így nem csak ezt a sokrétű AI eszközt kapjuk a havidíjért, hanem:
Ha nem használjuk ki ezeket a funkciókat és szeretnénk lemondani az előfizetést, akkor csak ezt a pár egyszerű lépést kell követnünk.
Menjunk a gemini.google.com oldalra, és jelentkezzen be a Google-fiókodba.
Kattintsunk a bal felső sarokban található “Menü” gombra (Három vízszintes vonal vagy egy fogaskerék ikon).
Ekkor átirányítanak minket a Google One felületére.
Keressük meg a “Tagság törlés” legördülő menüt és kattintsunk rá.
Kattintsunk a “Mégse” gombra
A képernyőn felugró ablakban meg kell erősítenünk, hogy valóban törölni szeretnénk az elfizetést. Itt kattintsunk a “Tagság törlése” gombra.
Pár percen belül egy megerősítő e-mailt küldenek az előfizetésünk sikeres lemondásáról.
Ha az ingyenes próbaidőszak alatt mondjuk le az előfizetést, úgy azonnal lekapcsolja a Google a szolgáltatásokat.
Ha aktív előfizetőként döntünk a lemondás mellett, akkor a befizetett időszak lejáratát követően szűnik meg az előfizetés.
Személy szerint én nem szeretem a születésnapom, de…
Alig vártam, hogy melyik márkától fogok kapni e-mailes születésnapi köszöntőt és milyen ajándékkal lepnek meg! Ez azok számára, aki közelebbről ismernek elég groteszk lehet, ugyanis a családomban mindenki tudja, hogy nem szeretem az ajándékokat sem a meglepetéseket vagy bármilyen klasszikus születésnapi hagyományt. Ezekre az e-mailekre való várakozás, amolyan szakmai ártalom lehet, hogy hogyan oldják meg a márkák a felköszöntést, egyáltalán figyelnek-e erre, és ha figyelnek is, mennyire személyes, kedves vagy épp tárgyilagos, távolságtartó.
Szeretném bemutatni, hogy milyen típusú leveleket kaptam, amelyek által szerintem lehet inspirálódni:
Fun Fact: A DM hazai versenytársa a Rossman, nem küldött semmilyen köszöntőt, pedig rendszeres vásárlójuk vagyok. Lehet nem véletlen, hogy a DM közelebb áll a szívemhez?
Nem, ez nem azért volt, mert a nagyokat szerettem volna bemutatni vagy ne lennék feliratkozva több száz kisvállalkozás hírlevelére, hanem egyszerűen azért, mert a saját webáruházamon kívül, nem kaptam mástól levelet. Csak a multiktól.
Ezzel a cikkel bátorítani szeretnélek arra, hogy kérd el minden vásárlód születésnapjának a dátumát és köszöntsd fel őket ezen a napon, mert igenis sokat számít, hogy érezteted a törődésed irányába.
